Gemenc

GEMENC
Az 1996-ban létrehozott Duna-Dráva Nemzeti Park részeként, Gemenc a Sió torkolatától a bátai-dombságig húzódó ártéri galériaerdő. Őshonos fafajai: kocsányos tölgy, vénic szil, magyar kőris, fehér nyár, fehér fűz, fekete nyár.
Ez a Duna mentén, rendszeresen elöntés alá kerülő összefüggő terület, európai viszonylatban kiterjedésével és természeti értékével is kiemelkedő. Erdei és vizes élőhelyein jól érzik magukat a gímszarvasok, vaddisznók, a védett réti sasok, fekete gólyák, vadmacskák, denevérek, hódok stb.
A Duna élteti. Apadó-dagadó ütőere évről-évre lüktetve árasztja el termékeny vízével holtágakkal és fokerekkel átszőtt testét. Megöntözi erdeit, rétjeit – olykor a Gemenci Bagolyvár vendégházat is, ilyenkor csak csónakkal lehet megközelíteni – vízzel és hallal telíti holtágait, belső tavait.
Aztán levonul az ár, de gazdagságának egy részét mindig itt hagyja. Tápanyagban dús hordalékát a réteken, és az erdőkben, halát a vizekben – a horgászok nagy örömére -, és emlékét a Gemenccel együtt élő emberekben. Évről évre, újra és újra.

2017 tél

Végre egy igazi tél! Az idei téli vendégeimnek minden kívánsága teljesült: hideg hó és jég!!! Hát nem gyönyörű?!

Tavasz Gemencben

Vízibarandgolás a Sión

Gemenci fotótúrán

Árvíz a Dunán

Tetőzés, az Árvízkapu vízmércéjére pirossal ráfestették : LNV 1259 cm.
Motorcsónakázunk a házak között, ahol a Vasmacska vendégház is van. Néhány fotót láthattok a vendégházról és környékéről, a menekülő szarvasokról.
Mi emberek úgy tűnik nagyobb bajok nélkül átvészeljük az évszázad legnagyobb elhúzódó dunai árvízét, de a gemenci erdő összes állata a sors kezében, és még néhány napig biztosan életveszélyben van!
Jó volt látni az idei pettyes szarvasborjakat a csapatban. Ők már megmenekültek, de valyon mi lehet a többivel??? Rossz rágondolni, hiszen most születnek, élőhelyükön, a Gemenci erdőben mindenhol minimum 2 m-es hideg víz van, erős sodrás, kerítések, szuszaly…!
Könnyes a szemem, mikor ezeket a sorokat írom….
Vadmentő dombok? Erdei vasút töltése? Mennyit érhet most? Ideig- óráig jó, és azután???
Azok a szarvascsapatok, akiket vezetőjük-rendszerint egy öreg, tapasztalt tehén- átvezetett a töltés másik oldalára, szerencsések…

Veránka-szigeten

Márciusi hó

Nagyon szeretem a havat, így a hóesés ma is kicsalt az erdőbe. Gyönyörű szép a táj, nyílik már a hóvirág, nemsokára itt a tavasz! A vendégháztól egy 3km-es gyalogút vezet egy szép kirándulóhelyre, a Sió-Árvízkapuhoz. Minden télen végig járom ezt a Sió parti utat: récék, kormoránok, szárcsák repülnek fel előttem. Két szarvas tehén átússza a Siót, a szürke gémek kolóniája mint mindig, most is rekedtes hangjuktól hangos. Visszafele a Duna töltésén jöttem, ami népszerű kerékpár út.

Jégvilág

Makacs lábfájásom miatt hosszú ideig nem járhattam az erdőt. Márti barátnőmmel ma egy rövidebb túrával próbálkoztam Gemencben. A januári árvíz levonult, de nyomai jég formájában még a mélyebben fekvő részeken mindenütt láthatók. Képeimen is a fehérség mindenütt jég. Sokat kellett kerülgetni ezeket a jégfoltokat, hogy elérhessük a szénaetetőt. Lucernaszéna illatozott benne, odacsalogatva a környék vaddisznóit és szarvasait. Sikerült is megpillantanunk szarvasokat, malacos kocákat csíkos apróságaikkal, hiszen Ők ebben a zord téli időben születnek.
A gemenci szarvasbikák most hullajtják el fejdíszüket, a gyönyörűen kifejlett aggancsukat.
A rétisasok már ülnek a fészkükön.
Következő túrámon megnézem, nyílik-e már a hóvirág Gemencben?

Szarvasbőgés

Indulnak az őszi túrák Gemencben. Már bőgnek a gímszarvas bikák, éjszakánként zeng az erdő mély, öblös hangjuktól. A párzási időszak ez, rövidebbek a nappalok, hűvösek az éjszakák.
Szarvasbőgés hallgató túrák indulnak az őszi vízeken kishajóval. Ez egy 2,5- 3 órás program szeptemberi estéken. Ne hagyd ki, jelentkezz most a vendégház elérhetőségein vagy közvetlen telefonon: +36 30 461 64 03

Árvíz Gemencben!

A sok esőzéstől megáradt Duna elöntötte hullámterét, egész Gemencet, próbára téve lakóit: embert, vadat egyaránt.
Az árvíz ma tetőzik itt, a Sió-Árvízkapu vízmércéje 1215 cm-t mutat. Ez az idáig mért legnagyobb vízszinttől kb 13 cm-el marad el. Amerre a szem ellát: víz, víz és víz! Az erdő vadjai ilyenkor menekülnek a magasabban fekvő területekre, vadmentő dombokra, töltésekre, több-kevesebb sikerrel. A legnagyobb veszteséget az idei szaporulat szenvedi el: szarvasborjak, malacok, apró vad. A borzomra és a borzvárra nem is merek gondolni…

Szarvas borjú sárga géva gombával

Ez nem egy recept, hanem a gemenci erdő májusi kínálata! Ma délelőtt Márti barátnőmmel esőkabátban, gumicsizmában kirándulni indultunk Gemencbe. Szerencse is kell ahhoz, hogy a most születő szarvasborjak közül néhányat megpillanthassunk, takarásból, lesről percekig figyelhessük. A tehenek nagyon óvatosak, pettyes kicsinyeiket a magas fűbe, vagy nádasba rejtve jönnek ki a rétre legelni. Az egyiket sikerült lefényképezni, olyan közel jött hozzánk!
A mai nap szenzációja egy borz, a nyiladékon felém baktatott és a tőlem kb. 10m-re lévő borzvár bejáratában eltűnt. Valószínű, hogy odabent kicsinyei vannak.

Kezdődik a gombaszezon

Kizöldült a gemenci erdő! Gyönyörű! A délutáni esőszünetet kihasználva útnak indultam Gemencbe. Szinte harapni lehet a levegőt! Párába burkolózik Gemenc. Mindenhol víz, víz és víz! Erre vártam, ez az igazi tavasz! Mai túrámon azt az erdőrészt kerestem fel, ahol ilyenkor, április közepén gombázni szoktam. Ennék már egy kis gombát. Kíváncsi voltam kedvencemre, a sárga gévagombára (tüdőgomba), valyon nő-e már? Öreg fűzek törzsén, kidőlt korhadó fákon kerestem ezt a különleges, farontó gombát. Már láttam kis sárga kezdeményeket, de a rántott tüdőgomba evésre még várni kell. Gemencben a gombaszezon a kucsmagombával kezdődik, amit nem minden évben találok, de mai túrámon nyárfa gombával és gyapjas tintagombával már találkoztam. Ha nem felejtem otthon a fényképezőgépemet meg is tudtam volna mutatni Nektek…..Ma láttam az első szivárványt a Duna felett, az első kiadós vihar után! Csodálatos látvány!

Tavaszi túrák a Gemencben

Itt a tavasz, igazi kiránduló idő, már hosszú távú túrákat is tervezhetünk gemencben! Reggeltől estig kinnt lehetünk a szabadban, végigjárhatjuk a gemenci erdő tanösvényeit.
Nyílik a hóvirág, a kék színű dunavölgyi csillagvirág a védettebb tisztásokon már ibolyát is talál a figyelmes túrázó. Az erdő madárdaltól hangos, mókusok, vadmalacok játszadoznak. A Duna tavaszi áradásai a fokokon keresztül megtöltik vízzel a gemenci erdő mélyebben fekvő rétjeit, kiszáradt holtágait, időszakos tavait. ( Fok: természetes, vagy mesterséges csatorna.)

Tavaszváró

Már sokkal kellemesebb időben, délutáni napsütésben indultunk útnak. Február, március hónapban az a gemenci erdő gímszarvas bikái elhullajtják aggancsukat ! A vadászok számára a megtalált aggancsok fontos információkat rejtenek. A gimszarvas bikákák létszáma, kora, egészségi állapota, kondíciója a vadgazdálkodás egyik jelzője. A malacetetőkben már malactáp várja a gemenci csíkos apróságokat. Nagyra nőjetek!

Madáretető

Az idei hosszú, kemény tél, a mindent elborító hó, próbára tette a Gemenci erdő minden lakóját. A túlélésért folytatott kűzdelemben az erdő madarai szívesen látogatják a vendégháznál elhelyezett madáretetőt! Terített asztal várja szárnyas barátainkat. Napraforgó, köles, fénymag, muhar, dió, főtt rizs, alma, cinkegolyó, háj, kedvenc téli csemegéjük. Az etetőnél megfigyelt madár fajok: széncinege, kékcinege, barát cinege, fekete rigó, csúszka, közép fakopáncs, nagy fakopáncs, erdei pinty, téli pinty, tengelic, mezei veréb, vörösbegy, meggyvágó. Meglepetésemre, a Dunáról feljár egy szárcsa és egy tőkés réce is, a földre szórt eleségből szemezgetnek!

Hótaposó túra

Ma egyedül indultam az erdőbe, ragyogó napsütésben, -4 C. A hírek szerint már megszülettek az első gemenci kismalacok, ezért nádasos, bozótos területeket kerestem fel. Őket szeretném látni! Pici nyomaik a hóban elárulták, hogy jó helyen járok. Egy koca 5 kismalacával a tölgyfa alatt turkált a hóban ! Hamar tovább álltak, de egy tuskón megpihenve még sokáig hallgattam a koca hívó, majd jellegzetes szoptató hangját. Legközelebb talán sikerül lefényképezni Őket! A több mint 4 órára sikerült túrámon még 2 vaddisznót és egy 34 tagú szarvascsapatot láttam. Jól elfáradtam, de megérte!

A Sárosalja erdőben

Eszményi idő a kirándulásra! Sok hó és 0 fok körüli hőmérséklet. 11.30–kor indultunk Ilike barátnőmmel. A keselyüsi – Holt Sió partján hagytam az autómat, innen gyalog indultunk útnak az Alföldi Kék-túra útvonalán. A befagyott Sároson kócsagokat és szürkegémeket láttunk. Nehéz volt a kissé megolvadt úton menni, ezért az erdei vasút nyomvonalán folytattuk utunkat. Időnként meg-meg álltunk, fényképeztünk, hallghatóztunk, merre járnak a szarvasok? Nyomaik jól látszottak a hóban, a kivágott vagy kidőlt fák kérgét szarvasfogak hántották le. Szarvastehenekkel és borjakkal többször is talákoztunk, távcsővel és szabad szemmel is zavartalanul figyelhettük Őket! Rövidnek tervezett kirándulásunk mintegy három órás lett, hogy miért? A képek magukért beszélnek!

Téli séta a Sió parton

A Vasmacska vendégháztól indultunk, cél a Sió-Árvízkapu. A parti út néhol már alig járható, vadregényes, sokat fényképeztünk, csodaszép a havas erdő. Tőkésrécék, kormoránok, erdei pintyek, egerészölyvek repültek fel előttünk. Téli sétánktól egy mezei nyúl is megriadt. Hazaérve jól esett a forralt bor!

Újévi gyalogtúra Gemencben.

Hurrá! Megint esett a hó! Az erdő hív: gyere, most nézz meg, fehér ruhába öltöztem!
Nem süt a nap, de még így is gyönyörű. A szórón az imént kiszórt kukorica vaddisznónak, szarvasnak terített asztal. Az öreg tölgy tövében kotorékokat találtunk.

Karácsonyi barangolás Gemencben.

Sajnos a hó már elolvadt, de egy fekete harkály buzgó kopácsolása ezt feledtetni tudta Velünk. Sikerült egész közelről megfigyelni, perceken keresztül fényképezhettük egy derékba tört nyárfán, csak úgy röpködtek a forgácsok!
Rengeteg vadnyom megfagyva a sárban, disznók, szarvasok jártak, dagonyáztak itt.